Szabás Község Önkormányzata szeretettel hívja településünk lakóit a Terror Háza Múzeum – Rabszolgasorsra Ítélve című kiállítás megtekintésére

A magyar kormány 2015-öt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította. A Terror Háza Múzeum az emlékév keretében nyitotta meg Rabszolgasorsra ítélve című kiállítását, amely azóta vándorkiállítás keretein belül községünkben is megtekinthető.

Időszaki tárlattal annak a 700 ezer magyart deportáltnak kívánunk emléket állítani, akiket a Szovjetunióba hurcoltak a második világháború során, vagy azt követően. Közülük 300 ezren soha nem tértek haza: sokan már táborokba tartó úton életüket vesztették az embertelen bánásmód, és a szélsőséges körülmények, az éhezés, járványok, betegségek miatt.

A háborúban vereséget szenvedett Magyarország polgárainak elhurcolása – munkaerejük jóvátételként való kizsákmányolása mellett – azt a célt is szolgálta, hogy a szovjet megszállók világossá tegyék, „ki az új úr a házban”. A Szovjetunió meghódított területnek tekintette Magyarországot: a kommunista ideológiának megfelelően igyekeztek megtörni a társadalmi ellenállást és leszámolni vélt ellenségeikkel.

Kiállításunk két nyelven, angolul és magyarul is elérhető. Célja deportáltak sorsának bemutatása. A tárlat nem szorítkozik az egyszerű eseménytörténetre, vagy a szikár tények ismertetésére: korabeli fotókkal, visszaemlékezésekkel, dokumentumokkal, levelekkel, térképekkel eleveníti fel a kényszermunkára hurcoltak életét.

A foglyok egészségét azonban nem csupán a kíméletlen fizikai munka tette próbára. A fűtetlen deszkabarakkok lakói az elégtelen ruházat, a rossz táplálás, az orvosi ellátás hiánya, vagy az őrök kegyetlenkedése miatt egyaránt szenvedtek. A kiállítás látogatói többük sorsával is megismerkedhetnek – azokkal is, akik odavesztek, és azokkal is, akik túlélték a megpróbáltatásokat (köztük Rózsás Jánossal, vagy éppen Olofsson Placid atyával). Mellettük bemutatjuk a tetteseket is, akik felelősséget viselnek a történtekért.

A túlélőknek a borzalmakról évtizedekig hallgatni kellett: hazatérve rosszabb esetben börtön, jobb esetben akár élethosszig tartó hallgatás várt rájuk. A kegyetlenkedésekről szóló beszámolók szájhagyomány útján terjedtek, szenvedéseikről sokan azonban még legközelebbi családtagjaik előtt sem mertek beszélni. A szovjet birodalom összeomlása és huszonöt évvel a rendszerváltoztatás után itt az ideje, hogy megnevezzük a felelősöket, és tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt.

A kiállítás tablói az alábbi linkre kattintva háromféle méretben szabadon letölthetőek és felhasználhatóak: A2-es méretA3-as méretA4-es méret